Menü Bezárás

ENCSI NAPOK

Nagyon jól sikerültek az Encsi Napok ezen az éven. Már az AGRO NAP is kiemelkedő élményt hozott, de a folytatás is méltó volt hozzá.

Mindenki talált magának megfelelő szórakozást.

A városi ünnepséget követő tűzzsonglőr bemutató káprázatos volt. Sajnos meg kellett várni, hogy besötétedjen, de aki türelmes volt, gyönyörködhetett az összehangolt, látványos előadásban.

A következő napok is változatos, színes programot tartalmaztak.

Délelőtt főzőverseny, pálinka mustra és konferencia volt, melyet dr. Bratu Tamás alpolgármester nyitott meg.

  

Különleges kísérőként Kövér-Kiss asztalitenisz torna volt, melynek díszvendégeként Klampár Tibor tartott közönségtalálkozót.

   
Délután szórakoztató műsorok, közlekedési vetélkedő, gyerekprogramok és koncert zárta a napot.

  

Másnap a hagyományőrző napon az abaúji mesterségekről értekeztek a határon innen és túli résztvevők.

Délután mesterségek mutatkoztak be, népi játékokat lehetett kipróbálni, kvíz, abaúji ételek, tették hangulatosabbá az eseményt.

 

 

A kulturális műsor különleges táncot, zenét, éneket kínált. Az erdélyi Harmadik zenekar kíséretében a Csikuska Kulturális Egyesület művészei újra elkápráztatták a közönséget. A napot táncház zárta.

   

   

Köszönjük a szervezők és résztvevők munkáját!

Reméljük, jövőre legalább ilyen jól szórakozhatunk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Megszakítás