Menü Bezárás

CIVILSZERVEZETEK FIGYELEM!!

FELHÍVÁS

Encs Város Önkormányzata támogatást kíván nyújtani

azon társadalmi szervezetek, egyesületek, alapítványok (közalapítványok),

egyéb szervezetek, civil szerveződések számára,

melyek a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13.§ (1) bekezdésében foglalt helyben ellátandó közfeladatok körében fejtik ki tevékenységüket, illetve

a helyi esélyegyenlőségi, valamint ifjúságpolitikai koncepció kitűzött céljainak megvalósításában vesznek részt a célcsoportok bevonásával.

 

A támogatás céljelleggel nyújtható, azt kizárólag a támogatási szerződésben meghatározott célra használhatja fel a támogatásban részesülő.

A támogatási kérelemben kérjük megjelölni a támogatás felhasználásának pontos célját.

A támogatás elsősorban a fenti célokat megvalósító, a város érdekét szolgáló rendezvények szervezésére igényelhető.

 

Az elnyert támogatás a megjelölttől eltérő célra, illetve

működési célú kiadásokra, étkezési költségekre nem fordítható.

 

Elsősorban az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény szerint működő,

cégbíróság által bejegyzett szervezetek jelentkezését várjuk.

A támogatási összeggel 2021. december 15. napjáig számlával kell elszámolni, amelynek a kérelmező nevére a megjelölt cél megvalósítására irányuló beszerzésekről kell szólnia

(azaz csak a támogatott szervezet nevére kiállított számlával való elszámolást áll módunkban elfogadni).

Kérelmek benyújtásának

határideje:

2021. július 07. napjától  2021. július 21. napjáig

helye:

Encsi Polgármesteri Hivatal  (3860 Encs, Petőfi út 75.)

kérelmek gyűjtődoboz

 módja:

a felhívás mellékletét képező

TÁMOGATÁSI KÉRELEM nyomtatványon,

mely nem módosítható.

Tájékoztatjuk az érdeklődőket, hogy a támogatási kérelem benyújtása

nem jelent automatikus támogatást.

A támogatási igények a rendelkezésre álló keretösszeg erejéig kerülnek kielégítésre.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Megszakítás